Át Pakisztánba

Amritszar Satábdi Expresz, március 1.

Át Pakisztánba a magyar címe az egyik leghíresebb angol nyelvű regénynek az India és Pakisztán kettéosztását övező vérengzésekről: Khushwant Singh: Train to Pakistan. Most én vonatozom azegyik legnevesebb napi expresszvonaton a pakisztáni határ fele.

Indiában többen is figyelmeztettek, hogy jól gondoljam meg ezt az utat. Napok óta óriási a feszültség a két ország között. Két hete az indiai kasmírban egy öngyilkos merénylő felrobbantott vagy negyven katonát, és a robbantásért egy pakisztáni székhelyű terrorszervezet vállalta a felelősséget. Pár napja két indiai MIG-21 vadászgép behatolt Pakisztánba, és állítólag lebombázott egy terroristaképző központot. Pakisztán szerint azonban az indiaiakat pakisztáni F-16-os vadászgépek visszafordulásra kényszerítették, és azok egy alig lakott területen dobták le a bombáikat. Indiában tömegek ünnepelték a légicsapást. Tegnapelőtt pakisztáni és indiai gépek kölcsönösen behatoltak egymás területére, és közülük legalább egyet Pakisztán lelőtt. A katapultált pilótát aztán el is fogták, és mivel képe minden híradásban megjelent, Indiában hős lett belőle. Az indiai hírek azonban arról is szólnak, hogy nyolc indiai vadászgép visszafordulásra kényszerített huszonnégy pakisztáni gépet, és hogy egy pakisztáni vadászgép pakisztáni területen zuhant le. Mindkét harcoló fél természetesen a maga győzelmét ünnepli. Mindenesetre csak az egyetlen lelőtt indiai gép biztos. Ezt ugyanis mindkét fél elfogadja. A katapultált pilóta ejtőernyőjén ott volt az indiai zászló, és a helyiek már várták lent. A helyiek elmondása szerint, amikor megkérdezte, hogy milyen országban van, azt mondták neki, hogy Indiában. Erre elkezdte hangosan éltetni Indiát, ami dühbe hozta a helyieket. Köveket szórtak rá, ő pedig figyelmeztető lövéseket adott le a pisztolyával, és elfutott, de végül elfogták. Ekkor egyes nála lévő papírokat megpróbált lenyelni, de azokat elvették tőle. A nemzetközi híradásokba aztán előbb a bekötött szemű, megdobált, véres pilóta képe került be. Nemsokára azonban már megmosdottan teázás közben volt látható a bajuszműves indiai.

A politikailag középen mozgó, egykori oxfordi diák, majd krikettsztár pakisztáni miniszterelnöknek, Imran Khánnak különösen óvatosan kell kezelnie a helyzetet. Valóban vannak terrorista kiképzőközpontok országa területén, melyek hallgatólagosan a hadsereg védelme alatt állnak. Ha túl erős lépést tesz a Pakisztánban nagyon erős katonaság ellen, akkor puccsveszélynek teheti ki magát. Ő igyekezett a feszültséget kisebbnek bemutatni, mint ami, így a nép nem fordul a hadsereg fele ellencsapásért. Azt hiszem, hogy ő inkább a közlemények manipulálására játszik, mint valódi konfliktusra, ami a hadsereg malmára hajtaná a vizet. A feszültség különösen jól jön a muszlimellenes indiai kormánypártnak a közelgő választások előtt. Indiában ezért az felnagyítják. A feszültségről beszélnek az emberek, beleértve taxisaimat is, és az újságok ünneplő tömegekről adnak hírt. A Néhrú Egyetem bejáratánál azonban tegnap egy hatalmas, a légierőt és a miniszterelnököt éltető poszter fogadott. Az ijesztő inkább az, hogy még egy értelmes hindu tanár is azt próbálta magyarázni, hogy a pakisztánok muszlimok, és őket csak háborúval lehet legyőzni. Aztán emlékeztettem rá, hogy agresszív rezsimeket is le lehet győzni békés eszközökkel, mint történt az a Szovjetunió kifullasztásakor. Mikor a muszlim történészprofesszor Nadzsaf Hajdarnál ebédeltem, elsőosztályos kislánya elmondta, hogy osztálytársai éljen Indiát kiabáltak, de ketten éljen Pakisztánt. Apja nagyon határozottan a lelkére kötötte, hogy ő soha ne éltesse Pakisztánt. Egyébként az élet normálisan megy tovább Delhiben.

Mivel az indiai pilóta visszaadása valóban az enyhülés irányába mutat, és mert a hétköznapi emberekre nem terjed ki a konfliktus, ezért nem félek a pakisztáni úttól.