A Sanskrit Ghazal

I am quoting the following couplets from a Sanskrit Ghazal by Abhiraj Rajendra Mishra published in Vagarth 164 (March 2009) p. 102.

saadhutaamaacareyu.h bhuja'ngaa.h katham?
bandhutaa.m dar"sayeyu.h bhuja'ngaa.h katham?

yad vi.sagranthire.saa.m mukhe kiilitaa
tena nindyaa bhaveyu.h bhuja'ngaa.h katham?

naagabhuu.saav.rto 'sau na ki.m "sa'nkara.h
tena heyaa bhaveyu.h bhuja'ngaa.h katham?

kinna santi dvijihvaa samaaje 'dhunaa
tarhi vadhyaa bhaveyu.h bhuja'ngaa.h katham?

Régi hindi versek: Raszlín

Szaijad Ghulám Nabi ‘Raszlín’
(c1690–1750)

A NŐI SZEMRŐL

Fehér, fekete, vörös. Benne nektár, méreg, és tele mézzel.
Élsz, meghalsz, és tántorogsz, ha egyszer is belenézel.

Régi hindi versek: Tulszídász

Tulszídász
(1532?–c1623)

KAVITÁVALi – VERSEK FÜZÉRE

Ajódhyá könyve

Vindhjá nagyfogadalmú bölcs remetéi szerelmes után epedeznek.
“Gótama asszonya…” “Ember a kő!…” – csodahír az egész aszkétaseregnek.
Holdragyogású nő lesz a kő, ha te testeddel magad érinted meg.
Rághava, lábaddal kegyesen megtiszteled erdőnk – áldjuk e tetted.

Szépségek könyve

Brahmá, Indra és Varuna erdejénél szebbnek mondják
tavaszoknak koronáját, a Tízfejű ligetét.
Csak időtől hull levél, mert fél a szél, és dédelgeti
mint a Gyönyör és Szerelem játékának színterét.
Enyhet adó tónak-kertnek csodás rendjét fürkészgetve
megborzong még a közömbös Hanumán is, a derék.
Ám hogy Szítát meglátta az asókafák árnyékában,
Ott érezte a világból összegyűlt sok szenvedést.

Régi hindi versek: Szúrdász

Szúrdász ?
(1478?–c1583)

DALOK
Lótusz lábához hajlok Hari királynak,
Lótusz lábához hajlok Hari királynak,
Kinek kegyétől hegyet szökik a sánta, s a vakok mindent látnak.
Lótusz lábához hajlok Hari királynak,
A süket hall, és megszólal a néma, s elesettek hercegekké válnak
Lótusz lábához hajlok Hari királynak,
Szúrdász ura könyörületét osztja, fejem lehajtom porához lábának.
Lótusz lábához hajlok Hari királynak.


Az ismeretlenről nem mondható semmi.
Az ismeretlenről nem mondható semmi.
Mint ahogyan az édes gyümölcs ízét a néma csak magában érzi:
Az ismeretlenről nem mondható semmi.
S a legédesebb íz mindenkiben a mérhetetlen örömöt nemzi.
Az ismeretlenről nem mondható semmi.
Csakis az ismeri, aki már megkapta: ész és szó fel nem éri:
Az ismeretlenről nem mondható semmi.
Nincs formája, jele, kasztja, megfoghatatlan; ki tudná hát elbeszélni­?
Az ismeretlenről nem mondható semmi.
Semmiképp el nem érhető. Ezért Szúrdász a megismerhetőt énekli.
Az ismeretlenről nem mondható semmi.

Gyerekek