18 Feb.
Tárak ismét meglátogat vagy másfél tucatnyi fiatallal a Himalája
teültetvényeiről. Elmondja, hogy az ültetvények világa zárt világ, ahonnét
nehéz kikerülni. A lányok és az asszonyok általában tealeveleket szednek, a
férfiak az üzemekben dolgozzák fel azokat. Napi keresetük nem sokkal több, mint
másfélszáz rúpia, azaz mintegy nyolcszáz forint, ami épp hogy csak a
megélhetésre elég. Házat a teaültetvény ad nekik, és mivel saját házra sohasem
fog telni, mindvégig ide vannak kötve. Az ültetvényeken mintegy tíz százalék az
adminisztratív személyzet, és ugyanennyi a szakszervezetis. Az adminsiztratív
személyzet különösen jól él. A szakszervezetek tehetetlenek.
A most hozzám látogató diáktársaság más mint a három évvel ezelőtti. Nekik
már nem Sántinikétan az első utazás. Bár van köztük két általános iskolás is, a
legtöbben egyetemisták a helyi Indirá Gándhí Nyilvános Egyetemen. Itt
hétvégente van tanítás, de sokszor nem éri meg elmenni a városba miatta. Tárak
tanítja a fiatalokat délelőttönként. Minden nap két másfél órás órát ad. Az
elsőt tizenkettedikeseknek, hogy felkészítse őket az egyetemre, a másodikat
vizsgára készülő egyetemistáknak. Azt mondja, hogy ezek alatt az évek alatt
nagyjából megismerte az egyetemi tantervet, és tudja, hogy miből kell a
diákokat felkészíteni. Utána a jelenlevők ebédet kapnak. Vagy kéttucatnyi
embernek készül Táraknál ebéd. Azt mondja, ezt havi tízezer rúpiából oldja meg.
Ez Angliában három-négy éttermi vacsora árának felel meg. Az év egyik nagy
kihívása a végzős középiskolások egyetemre küldése. Bár igyekszik ösztöndíjas
helyekre küldeni a fiatalokat, a felvételikhez nagy pénzek kellenek. Mivel a
diákok a hátrányos helyzetű kasztokhoz tartoznak, ezért a számukra fenntartott
egyetemi helyekre viszonylag könnyen bejutnak. Fontos azonban olyan egyetemet
találni nekik, ahol színvonalas a tanítás is, mint például a Tata intézetek
Gauhátíban, Mumbaiban és Mangalúruban. Jelenleg Tárak mintegy százhúsz diákot
segít, és nagyon büszke rá, hogy van végzett diákja, aki havonta hetvenezer
rúpiát, azaz három-négyszázezer forintot keres. Ez a tudat a többi diáknak is
óriási ösztönzést ad.
Délután Tárak általában terepre jár ki. Ha emberkereskedelemről számolnak
neki be, akkor igyekszik a rendőrséggel azt megakadályozni. Mindig akad alkalmi
tennivaló. Elmondja, hogy egyszer egy egyhetes csecsemőt vivő tizenöt-tizenhat
éves lánnyal találkozott az úton. Megtudta tőle, hogy évekig Delhiben
dolgoztatták, de mikor terhes lett, elbocsátották. Hazajött a szüleihez, de ők
nem fogadták be. Most éppen úton van, hogy talán valamelyik nagybátyja
befogadja. Mivel napok óta alig evett valamit, végül Táraknál kötött ki egy
normális étkezésre.
Az általa tanított diákokat Tárak igyekszik társadalmi munkára fogni.
Indiában alig van szemételtakarítás, és a települések környéke általában
szeméttel teli. Három szeméttel elborított területből a diákok parkokat
csináltak, amit a helyiek aztán értékeltek is. Diákjaival Tárak igyekszik a lézengő
gyerekeket újraiskolázni több-kevesebb sikerrel. Sok gyerek sikerélmény
hiányában kimarad az iskolából. A tanárok is gyakran hiányoznak, és az órák
el-elmaradnak. További munka az öregek gondozása, amit a diákok ádzsádzsínak,
azaz néni-bácsinak hívnak. Vasárnaponként elmennek nagyon beteg emberekhez,
megfürdetik őket, és kitakarítják a házukat.
No comments:
Post a Comment