Feb. 15-6
Két előadást is tartok a „Hindi Palotában”. Itt mintha semmi sem változott
volna az elmúlt húsz év alatt. Bár vezetőtanárom már 2000-ben rég nyugdíjba
ment, a jelenleg tanító tizenegy tanár legtöbbjét ismerem. Az utóbbi években
különösen jó kapcsolatom alakult ki az óhindit kutató, halkszavú Rámésvar
Misrával, aki a sántinikétani tudós Ksitimóhan Szén és Tagore szerepét
vizsgálta meg Kabír modernkori megismerésében. Tagore ugyanis Szén kiadásából
vett száz verset fordított le angolra, és az Indián túli világ ez alapján
ismerte meg először Kabírt. Szén és Tagore a hindu egyistenhívő
reformiskolához, a Brahmo Szamádzshoz tartoztak. A Brahmo Szamádzsot a
tizenkilencedik század első felében alapította Rámmóhan Ráj Kalkuttában. Ráj
jól ismerte az iszlámot és a kereszténységet, és egyistenhívő tanításában
elsősorban az ősrégi upanisadok tanítását igyekezett alapul venni. Az
upanisadok és a jelenkor között azonban óriási az időbeli távolság, és a
brahmók a közbeeső hindu hagyományban is megkeresték az egyistenhívőket. Ráj
Kabírt nem ismerte ugyan, de a Kabírhoz hasonló nézeteket valló Dádú Dajál
költészetét igen. A század végétől azonban a brahmók többször is kiadták Kabír
verseit.
A Palota előcsarnokát a magasban freskók díszítik az óhindi irodalom
legkimagaslóbb alakjaival: a legfontosabb, a bejárattal szemközti panelen Kabír
és a hozzá hasonlóan a leírhatatlan Istent imádó költők láthatók hallgatóságuk
társaságában, Egy másikon a Ráma-imádó Tulszídászt látogatja meg Akbar császár,
a harmadikon pedig a Krisnát imádó vak Szúrdász, és az ő iskolája látható. A
freskókat a negyvenes években itt tanító kitűnő Kabír-tudós, Hazárípraszád
Dvivédí ösztönzésére készítette a Képzőművészeti Tanszék egy tanára és diákjai.
Ritka Indiában ennyire szép modern ábrázolását látni a régi hindi irodalomnak.
A „Hindi Palota” változatlanságának nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem.
Nagyszerű megtalálni a régi világot, de mindez egyre jobban kizárja a
tudományból az itt dolgozókat. Egyes órák a fák alatt, a kertben vannak, de
például az előadásaimhoz nincs projektor, és wifi is csak egy teremben van.
A hindivel ellentétben a Bengáli Tanszék teljesen megváltozott. Egy modern
épületbe költözött a többi nyelvvel együtt. Húsz évvel ezelőtti tanáraimból
senki sincs már ott. Viszont nekik van már vetítőjük. A fiatal tanári karból Manabéndrát
már korábbról ismerem, és most a jelenlegi tanszékvezetővel, Abhrával is
összebarátkozom. Fel sem merül a kérdés, hogy ne bengáliul tartsam az előadást.
Nyökögök ugyan, de a vetítés kisegít. Az egyetlen hísz évvel ezelőtti
különlegesség, ami megmaradt. hogy levett cipővel megyünk be a tanterembe, és a
diákok még manapság is a földön ülnek.
No comments:
Post a Comment