A bengáli iskolák vége?

Feb. 24.

Egy tizedikes bengáli vizsgára készülő gyerekkel beszélgetek. Mikor mondja, hogy irodalmat tanul, megkérdezem, hogy mit tud Michael-ről. Bengálban ugyanis a leghíresebb írókat és költőket a „keresztnevükön” tartják számon. Senki sem mondja, hogy Tagore, hanem azt mondják, hogy Rabíndranáth. Hasonlóképpen, a legjelentősebb tizenkilencedik századi költőt, a keresztény hitre áttért Michael Madhuszúdan Dattot, mindenki csak Michaelként ismeri. Költészetében a nyugat eredményeivel igyekezett gazdagítani a bengáli irodalmat. Ő írt például először szonettet bengáliul.A fiúnak azonban kemény dió a kérdésem, és visszakérdez: Michael Jackson? Kiderül, hogy Michael Madhuszúdan Dattot nem is ismeri. Mikor a bengáli iskolák helyzetéről beszélgetek, szinte mindenki megerősít, hogy a tizedikesek közül sokan nem tudnak rendesen írni olvasni. Emögött az iskolarendszer gyengesége áll. A falusi iskolákba a tanárok gyakran nem is járnak be. Gyakori, hogy együtt, egy teremben kell tanítsák az első négy osztályt. Gyakoriak a 120 fős osztályok, ahol a tanár hangosbeszélőn keresztül tanít. Ilyen körülmények között az egyes gyermekek nem kapnak sok figyelmet, és sok is a sok a kimaradó diák. Fodrászom például elmondja, hogy mikor felesége meghalt, hetedikes lányát kivette az iskolából, mert valakinek otthon főznie kell a családra. Egy kimaradt fiú arról beszél, hogy elment a kedve, mert sohasem kapott jó jegyet. Az elmaradt tanítás azonban nemcsak az iskolákban probléma. Hasonló az egyetemi oktatás is. Mikor Tárak meglátogat, itt tanuló diákjaitól megtudom, hogy az aznapi négy órából csak egy-egy óra volt megtartva a különböző bölcsész-szakokon. Nem csoda, hogy egy másodéves franciaszakos hallgató nem tudott arra kérdésre válaszolni, hogy hol laksz. Ő elmondja, hogy kezdettől fogva nem tudja követni az egyetemi órákat. Az általános és középiskola mellé hatalmas korrepetálóipar fejlődött ki, és aki meg tudja fizetni, délutánonként a gyereke mellé felfogad egy tanárt vagy egy diákot. Az általános iskolai tanárok és a szülők közben egymásra mutogatnak. A tanár szerint a gyereknek otthon a szülővel kellene tanulnia, a szülő szerint az iskolában.

Megtudom azt is, hogy korábban voltak jó bengáli tannyelvű iskolák. A nyolcvanas évekig csak elvétve akadt Bengálban angol tannyelvű magániskola. Ott a külföldiekkel is kapcsolatban álló üzletemberek taníttatták a gyerekeiket. Mikor egyre több lett a magániskola, a kommunista bengáli kormány a nyolcvanas években kötelezővé tette a bengáli tannyelvű 1-4 osztályt minden iskolában.

Persze nemcsak az iskolák az oka a bengáli írás-olvasás sikertelenségének. Az erősen szanszkritizált, rendkívül elegáns bengálinak az egyik legnehezebb az írásrendszere. Ha olvasva tanulja valaki, mint én is, akkor könnyű, mint a francia, mert csak a betűk és betűkapcsolatok kiejtési szabályait kell megtanulni. Írni azonban sokkal nehezebb, mert hangrendszere a szanszkrithoz képest nagyban redukálódott. Egy-egy hangra így hagyományosan sok különböző betű használatos. Nincs például különbség hosszú és a rövid magánhangzók kiejtése vagy a kétféle szanszkrit „s” és a „sz” kiejtése között, és így három különböző betű is jelöli a „s”-hangot. A diákoknak egyenként kell megtanulniuk sok szanszkrit eredetű szó helyesírását. Többször is akarták megreformálni az írásrendszert és közel hozni a kiejtéshez, de a hosszú í és ú húsz évvel ezelőtti részleges eltörlésén túl nem sokra jutottak. Ráadásul az egyszerűsítés további bonyodalmakat okozott: minden magáhangzót rövidnek ejtenek ugyan, de a szanszkrit szavak helyesírásában megmaradtak az etimológikus hosszú hangok.

A kalkuttai vonaton találkozok régi barátommal, az újságárus Ganésával. Gyerekkora óta ismerem. Most harminc fele járhat, de már szinte ráncosodik. Ő ismer meg, mikor kérdezem a nevét. Hatalmas mosolyra fakad, és szinte a nyakamba ugrik. Kopaszra nyírt fejéről látom, hogy gyászol. Zavart mosollyal mondja, hogy apja egy hete felkötötte magát egy lámpára. Zavartan mesél, de hadaró beszédét a zakatoló vonton nem igazán értem. Talán azt mondja, hogy az apját sokat ütötték. Ahogy robogunk kifele Bólpurból, megmutatja a távolban a házát. Veszek tőle egy bengáli napilapot, és útjára engedem.

Az újságban a kasmíri feszültségekről olvasok. India további tízezer katonát küld Kasmírba. A miniszterelnök Módí azt mondja, hogy nem a Kasmíriak ellen, hanem a kasmíriakért harcol. Közben itt mindenki Pakisztánt vádolja a kasmíri terrorizmus pártolásával. Az ellenzék vezetője Ráhul Gándhí azt mondja Módíról, hogy Módi egy dolgot nem érzett soha: szeretetet.

Ugyanebből az újságból tudom meg, hogy a bengáli kormány felavatta az első államilag fenntartott angolnyelvű középiskolát, és hogy eddig már száz angolnyelvű általános iskolát nyitottak. Az oktatási miniszter elmondja, hogy az előző, kommunista kormány elhanyagolta az angol oktatását, és ők most ezt hozzák helyre. Azt mondja, hogy így a szegény származású okos gyerekeknek is jut majd angol iskola. Egy másik mondatából azonban kitűnik, hogy nem mindenki lesz benne szegény származású. Nekem nem világos, hogy az okos gyerekeknek miért kell angol iskolába járniuk. Ahaná és Szadzsal barátaimtól tudom, hogy az ő gyerekkorukban voltak nagyszerű bengáli tannyelvű iskolák is. Bennük az angoloktatás olyan jó volt, hogy Szadzsal egyben angol verseskötetet is meg tudott jelentetni. Másrészt a mi generációnk esetében az angol tannyelvű iskolákban is jó volt a bengáli oktatás. A festőnő Rasmí angolukl tanult, de ugyanolyan jól tudja kommentálni a legbonyolultabb bengáli verseket is, mint a doktoráló bengáli diák, akivel néhány éve végigolvastam néhány Tagore verset.

Ahaná egy főiskolán tanít bengáli irodalmat, ahova neki két óra az út oda is vissza is. Elmondja, hogy a diákok alulmotiváltak, mivel azért választják a bengáli szakot, mert félnek, hogy máshova nem jutnának be. Ráadásul a főiskola nem a diákok elsődleges választása. Jórészt a környező falvakból kerültek ide a diákok. A falusi oktatás rendkívül gyenge. Van egy olyan sejtésem, hogy a kormány a a bengáli nyelvű iskolák alacsony színvonalán kíván javítani azáltal, hogy angolra váltatja őket. A gond azonban az, hogy a jó bengáli iskolákat változtatják át angol nyelvűre, és ma már innét nem nagy valószínűséggel jön majd ki bengáli irodalmat szerető értelmes diák. A helyi tanárokat paranccsal irányítják át angol nyelvű tanításra. Nem tudom, hogy ez mennyire hatásos, hiszen egy egész életében bengáliul tanító tanár nem biztos, hogy könnyen tud a tárgyáról angolul beszélni, még akkor is, ha annak idején elvileg angolul végezte az egyetemet.

Ahaná szerint a bengáliak mindig az árral haladnak, mikor kellett buddhisták voltak, aztán nyom nélkül hinduk, majd muzulmánok lettek. Tíz évvel ezelőtt mindenki a kommunistákra szavazott, ma már mindenki a Trinamul „gyökérből felnövő” Kongresszus Pártra. Az egyszerű, írástudatlan  embereknek elmagyarázták az aktivisták, hogy a sarló és kalapács helyett a virágokra kell szavaznia. A párt most már mélyen beágyazta magát, és minden utcasarkon a pártvezető Mamatá Banerdzsí képe látható, akit mindenki csak dídínek, azaz nővérünknek hív. Hatalmas poszterek hirdetik Bengál fejlődését. Ahaná elmondja, hogy „nővérünk” kedvenc színei a kék és a fehér, és ezért az iskolákat és a közintézményeket most olyan színűre festik.

Ahaná ki is küld hozzám egy kalkuttai újságírót az egyik legnagyobb terjesztésű kalkuttai napilaptól az Ánandabázár patrikától, hogy beszéljek neki arról, hogy én hogyan látom a nyelvi helyzetet. Elmondom neki, hogy mennyire féltem az indiai helyi nyelveket, mivel az angol iránti elfogultság miatt egyre jobban elhanyagolják őket. Pedig igazán az anyanyelvében van otthon az ember. Martin is készít velem egy interjút a vezető kalkuttai angolnyelvű lapba.

Igyekszem még jobban belelátni a helyzetbe, és adatot gyűjteni az angol mellett és ellen is. Az angol mellett emel szót egy delhiben tanító bengáli történész ismerősöm. Nemrég egy tanszéki értekezleten vetődött fel a kérdés, hogy elfogadjanak-e hindi nyelvű szemináriumi dolgozatot. Ő nagyon ellene van, mivel nem tud olyan jól hindiül, hogy azt osztályozni tudja. Persze volna erre is megoldás. Az ilyen dolgozatot egy hindiül jól tudó kollégának át lehetne adni. Ráadásul történelemről van szó, és egy hindi tanítási nyelvű iskolából érkezett diák természetesen jobb dolgozatot tud írni hindiül, mint angolul.

Egy kísérleti szantál iskolát igazgató szobrász barátom, Szanjászí elmondja, hogy anyanyelvükön a kisgyerekek szabadabbak, és gyorsabban tanulnak. Sokkal sikeresebbek, ha fokozatosan vezetik őket be az államilag elfogadott bengáli nyelvű oktatásba.