Goa

Khólá, január 19.

Ötórás alvás után szinte kipihenten szálltam le reggel hétkor a vonatról a legnagyobb goai városban Madgáónban. Hideg volt és köd. Az emberek pulóverben és kiskabátban járnak. Sofőröm elmondta, hogy ez a néhány nap az év leghidegebbb része. Reggel még pulóverben sétáltam a tengerparton. Aztán délfele már strandidő lett.

Paradicsomi táj. Életemben először tengerre néző szobám van, legalábbis részben, de így még szebb. Egész pontosan egy lagúnára és a tengerre néz a kókuszpálmák között fekvő verandás kunyhóm. Egy csendes tengerparton vagyok, ahova háromkilométeres úttalan út vezet. Telefonos térerő nincs, de a szálloda ellát wifivel.

Csak három bungallószálloda-csoport van itt. Kissé beljebb kónkani falú. A strand végéhez közel forrás van. Az asszonyok hatalmas korsókban onnét hordják a vizet. Az én szobámban folyóvíz van.

Este egyre csak a tengeri naplementét nézem. Minden földi élet a tengerekből származik, tehát én is. A tengerhez hazajövök.

Január 24.

A BITS PIlániról is kétszer kitaxiztam a tengerpartra. Egy ilyen kiruccanás két óra. Fél óra odaút, fél vissza, és közben van egy órám úszni ésmegszáradni. Az utolsó napomon a  hollanti strandon úsztam. Egyedül úsztam, csak hálót kivető halászok voltak a közelemben.

A parton az összes haászcsónaknak katolikus neve volt.

Aztán a reptéren nagy túlsúlyt akartak fizettettni. Elkezdtem ruhákat magamra pakolni meg átpakolni a bőröndjeimet. Végül csak három kiló árát vasalták le rólam. De a felfordulásban ott maradt az útlevelem a bejelentkezőpultnál. Végül a gépbe való beszálláskor utánam hozták.