Zajok

Február 15

A házon thaiföldi albérlő diákokkal osztozom, akik aktív éjszakai éltet élnek. Időnként a kertben rendeznek bulit, időnként a felettem levő szobában kurjongatnak. Néha olyan fáradt vagyok, hogy még a zajongás megkezdése előtt este tíz fele elalszom, máskor meg csak forgolódok vagy olvasgatok. Most már megengedőbb lettem, mint kezdetben, és éjfél után igyekszem leállítani őket. Van mikor többször is ki kell mennem hozzájuk. Reggel öt-hat fele itt megindul az élet, és én is gyakran felébredek vagy a szolgáló  Szukhi mozgására vagy más zajokra.

Különösen örültem egyik este a zuhogó esőnek, mert az nem engedte meg a kinti bulizást,  és a monoton zaj felfogta a hangjukat. Néhány napja az egyikük elment, és megörültem, hogy így nagyobb lesz  a csend. De most másfelől jött a zaj, és az számomra leállíthatatlan volt. Február tizennegyedike Szaraszvatínak, a tudás istennőjének, és így a tanároknak is az ünnepe. Már az ünnepet megelőző napokon felállítják a Szaraszvatí-szobrokat a díszes útszéli sátrakban, és reggeltől estig bömbölő zene hirdeti, hogy merre van az alkalmi szentély. Több ilyen is van a közelemben és csak este tizenegy után áll le a zene, és lehet elaludni. A szentélyeket 15-én este számolják fel, és a szobrokat hangszórós zenekíséretben riksán elszállítják a közeli tóhoz, a Kálá Szájarhoz, azaz a „Fekete tengerhez” és ott a vízbe eresztik őket.