Saturday 2 March 2019

Láhór






március 2.
Annak az önálló egyetemi rangra emelt főiskolának, a Government College Universitynek a vendége vagyok, melynek egykor rektora a pesti születésű Leitner Vilmos volt. Most részem van a pakisztáni vendégszeretetből. A vendégház szobájában hatalmas gyümölcsöstál fogad. Eddig egy fillért nem költöttem. Ha valamelyik vendéglátóm mellettem van, semmiképp sem engedi, hogy valamiért fizessek. Az emberek itt nemcsak kézfogással, hanem öleléssel is üdvözlik egymást gyakran már a bemutatkozáskor.
A perzsatanár Bábar kocsijával körbevisz a városon. Ugyanúgy, mint Dhákában, itt is a mogul emlékeket nézzük meg. Először Sáhdzsahán dajkájának a síremlékét. Dajkának talán sohasem emeltek ekkora síremléket. Érdekes módon ez is ugyanúgy a mogul érzelmek terméke, mint a Sáh Dzsahán feleségének emelt Tádzs Mahal.





A láhóri a Sálimár Kert a legszebb fennmaradt mogul park, melyet szintén Sáh Dzsahán építtetett. A fallal körülvett parkban díszkapuk, pavilonok, vízmedencék, szökőkutak és mű-vízesés található. Mint a császári palotákban, itt is van nyilvános kihallgatási csarnok, és állítólag fürdő, hammám is, de az utóbbit én nem tudom beazonosítani.
Este eljutunk még a nagy helyi szent, a tizenegyedik századi Dátá Gandzs Bakhs al-Hadzsvírí síremlékéhez is. Ez a szubkontinens legnagyobb szúfi szentélye. Mivel 2010-ben itt ötven halálos áldozattal járó öngyilkos robbantás történt, most óriási a biztonsági ellenőrzés, és vagy ötször is megmotoznak.
Dátá Gandzs Bakhs az Irakból származó dzsunaidí szúfi rend tagja volt. Az idelátogató tömegében azonban már alig van dzsunaidí. A szentélyben óriási a tömeg. Az emberek a sír külső falát érintik meg, vagy kissé hátrébb állva imádkoznak. Itt található egy Saikh Hindí nevű ember sírja is, amin már urdúul vannak a feliratok. A régebbi feliratok azonban mind perzsa nyelvűek. A szentély maga mogulkori épület. Mellette van egy hatalmas modern mecset is. Bábar elmondja, hogy vannak, akik a ramadán utolsó tíz napját egy mecset alatti kamrában töltik.

Kocsikázás közben Bábar nem győz betelni a jelenlegi miniszterelnök dicséretével. A korábbi miniszterelnökökkel szemben ő nem korrupt. Háromszor házasodott. Utolsó válásakor engedte, hogy a felesége vigye el a vagyonát. Nawaz Saríf börtönben. Mikor augusztusban hivatalba lépett, üres volt az államkassza és pénzkérő utakat tett Arábiába, az Emirátusba és Törökországba.
A pakisztániak örülnek, hogy Imran Khan ilyen elegánsan megoldotta a válságot és most már inkább csak viccelődnek a háborúról. Nandú testvér, azaz Abhinandan teája és bajusza a fő téma. Az interneten Abhinanadan bajuszával díszítették korábbi korrupt miniszterelnöküket.

Vasárnap urdú misére jutok el a katedrálisba. Mivel néhány évvel ezelőtt itt is véres merénylet történt, a katedrálishoz vezető út vasárnap délelőtt le van zárva. Motozás után gyalog engednek tovább. A hatalmas katedrális megtelik mind az angol mind az urdú nyelvű misére. Én természetesen örülök, hogy az urdú szertartásra jutok be. A férfiak és nők más-más oldalon ülnek. A nők feje befedve, mint ahogy az a muszlimoknál szokás. A mise előtt imádságok, és a tízparancsolat, majd pedig néhány helyi szabály elmondása. A helyi szabályok között szerepel, hogy nem szabad rokonok közt házasodni. Ez ugyanis nagyon elterjedt a muzulmánok között. Itt szintetizátor és dobok adják a zenei kíséretet. Szerencsére a dobok mellett alig hallható a szintetizátor hangja. Van kórus, de a hívek is énekelnek. A mise nyelve a lehető legmagasabb irodalmi urdú, amit a rossz kihangosítás miatt alig bírok követni. Eleinte frusztrál, hogy szinte többet megértettem a maráthi miséből, mint itt az általam már vagy harminc éve ismert nyelven elhangzó szövegekből. Aztán valahogy belejövök. Különösen tetszik, hogy a kiabálva prédikáló pap még szúfi verset is idéz. A prédikáció is mélyebb talán, mint az a rutinszerű szertartásokon lenni szokott. Az itteni keresztények minden vasárnap kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy merénylet történhet, és ezért mélyebben átélik a vallásukat.

A végzős perzsaszakos diák Abdullah szerez nekem SIM-kártyát, és Bábarral együtt ő kísér el Dzsahángír nagymogul, és felesége Núr Dzsahán síremlékéhez. Útközben váltogatjuk a nyelveket. Először pandzsábiul beszélgetünk, de miután elmondom az egyetlen általam ismert pastu mondatot, a quettai Abdullah pastuul tanít: tá szang-é? „hogy vagy”, Khémem „Jól vagyok”, Z-kun szaná rágálé? „Honnan jössz?”. Úgy tűnik, hogy a fiatal Abdullah ismeri az összes pakisztáni nyelvet, tud balucsiul, bráhuiul, és egy kicsit szindhiül is.

A mogul síremlékek nem mindegyike van igazán jól karban tartva. Aszaf Dzsáh sírjáról például hiányzik a márványborítás. A helyiek nem felejtik el megemlíteni, hogy a szikhek fosztották a síremlékek márványádíszítését, hogy azt majd saját épületeiken használják fel újra.

Az iszlám tiltja az ember és állatábrázolást. A leggyakrabban ezért geometrikus mintákat használnak. Dzsahángír síremlékének falán azonban olyan vázák és láthatók, melyekre épületek vannak festve.

A birodalmi épületeket vörös homokkő borítja. Ilyet csak Rádzsaszthánban lehet találni. Núr Dzsahán síremlékét korábban vörösre festett betonnal borították, de most több kőfaragó is dolgozik itt, a régészeti felügyelőségnek. Most Rádzsaszthánból hozott kőlapokat faragnak, és ezzel állítják majd vissza a síremlék régi fényét. A kőfaragókat csak napszámba, 1000 rúpiáért dolgoztatják. Gyermekeik már nem is ezt a munkát végzik, és velük ki is hal ez a mogulkori mesterség. Bizonytalan a munka. Ha ezzel végeztek, nem tudni, hogy kapnak-e majd újabb megrendelést. Egyetemre is hívták néhányukat tanítani, de csak három hónapra. Ilyen rövid megbízatásért nem adják fel az állandóbb munkájukat. Azt mondják, hogy két év alatt képesek megtanítani valakit erre a munkára.

Este vacsora. Perzsatanárok és egy verselő súlyemelőbajnok, aki meg is hív a másnapi súlyemelőedzésre. Azt mondja, hogy verssel tudja említeni súlyemelők fáradtságát. Mazsolás, mogyorós birkát ettünk, és a csontokból ütögettük ki a velőt. Utána viszont egy Umélí nevű tejes édességgel etettek. Lehet, hogy abban volt csapvíz.

Másnap az egyetemi orvosnál kötöttem ki. Lehet, hogy a vendégház filterezett vize nem igazán szűrt víz vagy pedig a tegnapi vacsora nem nekem való volt. Mindenesetre ma a szobámban voltam lázasan, és félóránkénti hasmenéssel. Aztán a vendéglátóim átküldtek az orvoshoz, aki azonnal felírt és adott egy csomó gyógyszert. Most attól kicsit jobban vagyok. Jobb lett volna várost nézni és emberekkel találkozni, de inkább most igyekszem meggyógyulni.
Itt elkapott egy hidegfront, és tegnap és tegnapelőtt is esős, borús idő volt - ugyanolyan mint Angliában. Szerdán vagy csütörtökön megyek a még hidegebb Iszlamábádba.

No comments:

Post a Comment