Láhór 2

Láhór, március 5.

Ma két előadást is tartottam urdúul. Ezen a nyelven még sohasem adtam elő, és nagyot küzdöttem, különösen az elsőn. Elfelejtettem időben szólni, hogy szükségem lesz számítógépes kivetítésre, és ezért végül teljesen a saját nyelvezetemre voltam utalva. Állandóan szanszkrit eredetű hindi szavak jutottak az eszembe. Ha rajtakaptam magam, hogy hindi szót ejtettem ki, akkor angolul is mondtam a szót. Volt mikor a hallgatóság kérdezett rá, hogy egy-egy szó mit jelent. A közönség persze élvezte a bakikat, annak ellenére, hogy az urdú nagyon is arisztokratikus nyelv és maguk között kinevetik a nyelvi hibákat. Az egyik nagy kihívás az volt, hogy milyen szót használjak a történelmi Indiára, amelynek Pakisztán is a része volt, és ami soha nem volt olyan egység, mint a jelenlegi India. Végül a szubkontinens szó urdú megfelelőjénél kötöttem ki. Ez olyan hasznos, mint a nekünk magyaroknak a történelmi felhanggal kevésbé bíró Kárpát Medence. Előadásom után szűk körben megbeszéltem, hogy mik voltak a hibák, és hogyan javítsam ki őket.

Az első előadás a Perzsa Tanszéken a hindi-perzsa kevert nyelvű költészetről szólt. A második az Iszlám Tanszéken Kabírról. Az iszlám tanszéki előadást Korán-recitálás, majd egy gyönyörűen elénekelt urdú vallásos vers vezette be. Ezután üdvözölt, egy öltönyös, tálib-sapkás tanár. Az öltözetekről látszott, hogy itt vallás sokkal fontosabb, mint a többi tanszéken. Több lefátyolozott lány, és tálib-sapkás fiú is volt. A nők itt nem csádorral fedik be a fejüket, hanem vékony sáljukat húzzák fel a hajukra. Kabírról itt sokat nem tudnak, bár a nevét ismerik. Arról beszélek, hogy Kabír mind a hinduknak, mind a muzulmánoknak a belső vallásosság fontosságát hirdette a külsőségekkel ellentétben. Sírhelyén évszázadok óta egy hindu és egy muszlim épület is áll. Ez azt jelenti, hogy itt a hinduk és a muszlimok nemcsak békében élnek, hanem meg is becsülik egymást.

Pakisztán a térképen nem különösen nagy, ám kétszáztízmilliós lakosságával a föld hetedik legnépesebb országa. Népességre, politikára és kultúrára nézve legjelentősebb tartománya a termékeny Pandzsáb, azaz „Öt folyó” vidéke. Pandzsáb fővárosa, a Ravi folyó partján fekvő, több, mint tízmilliós Láhór Pakisztán kulturális központja. Nevezték már a Kelet Oxfordjának, Kelet Párizsának vagy a kertek városának is. Nevének eredetére különböző elméletek vannak. Az útikönyv inkább indiai eredetűnek tartja, és vagy Ráma „Lóha” nevű fiától, vagy pedig a lohá, „vas” szóból származtatja a városnevet. Érdekes módon a helyiek az iszlám előtti etimológiát nem említik. A perzsatanár Iqbál Sahíd szerint az arab lá- „nem”, „nincs” előszó van benne, valamint a pandzsábi hór, „más”, azaz a „város, aminek nincsen mása”.

Egy leírás szerint Pakisztánban van a világon a legtöbb szamár. Valóban sokat látok az utakon. Sokkal érdekesebbek azonban a rikítóan színesre festett teherautók és kínai csingcsik. Közülük egy-egy valódi műalkotás. Bábar szerint a szegények festik ki így a járműveiket. A középosztály személyautói egyszínűek, mint bárhol a világon.