Iszlámábád

március 7.

Öt órányi vonatozás és egy órányi taxizás után megérkeztem Pakisztán fővárosába Iszlámábádba. A vonat nagyon kényelmes, fekvőhelyes kocsi volt, még egy kicsit aludtam is. A vonatból előbb sokáig a zöld Pandzsáb látszott, majd kietlenebb lett a táj. A taxizás az ikerváros Rávalpindí állomásáról fárasztó, mert szörnyűségesek az utak. Az állomásról egy kétsávos, gidres-gödrös bekötőút visz a hatsávos, de nagyon tömött iszlámábádi „autópályára”, amin még lovaskocsi is közlekedik a belső sávban.

Pandzsáb és kasmír határán vagyok. Itt kezdődnek a hegyek, és általában hidegebb van, mint Láhórban, de most éppen szépen süt a nap. Az egyetemi vendégházban szállok meg itt is. Szerencsére van fűtés. Számítógépem automatikusan rákapcsolódott az eduroamra Telefonon azonban csak engem tudnak hívni, én másokat nem.

A betegségem a flagyllal és a panadollal nem múlt el. Tegnap este kilenckor Iqbállal felhívtunk egy orvost, aki szerint szalmonellám lehet. Tífusz ellen a kilencvenes években kaptam oltást, és szerintem azóta is immunis vagyok. Még este adtak egy tabletta antibiotikumot. Ez volt az utolsó az egyetemi gyógyszertárban. Most megyek újabbat venni. Sietnem kell, hogy vetessek egy helyi vérképmintát még most munkaidőben. Ennek az eredménye talán már holnap, elutazásom előtt meglesz.

Ahogy elindultam a laboratóriumba, egyből problémába ütköztem. Taxit nem lehet az egyetemre hívni. Gyalog indultam a kapun kívülre. Egyszer csak megáll mellettem egy kocsi, és a sofőr elmondja, hogy hallotta a portán a beszélgetésemet, és elvisz a laborba. Omár, a sofőr egy másik helyi egyetem kommunikációs szakán dolgozik. Megmentett egy kilométeres gyaloglástól. A vérvétel pillanatok alatt megvan. Az erddményt majd emailen küldik. Visszafele egy pastu taxissal jövök. Bedobom minden pastutudásomat, aminek óriási hatása van. Az útikönyv szerint az egyébként is vendégszerető Pakisztánban, a pastuk, a leginkább vendégszeretőek. Sofőröm tovább tanít pastuul.