Uttarájana

Jan 15, Vadódará

Uttarájana, „északra jövés”, ünnepe van Gudzsarátban. Ez a makar szankránti „a makara csillagjegybe való átmenet” ünnepével esik egybe. Mindkét név asztrológiai jelenségre utal. A makar szankránti a háromévente tartott Kumbha mélá ünnep időpontja, melyet a világ legnagyobb fesztiváljának hirdetnek. A négy meghatározott hely közül az idén Uddzsainban tartják. Az uttarájana a nap északra indulását, a napok hosszabbodását ünnepli. Itt Gudzsarátban ez a papírsárkányok ünnepe. Már napokkal előtte megtelnek az utcák papírsárkány-árusokkal, akik húszasával árulják, az egyszerű pálcikavázas sárkányokat, és hatalmas orsókon festik hozzájuk a zsinegeket. Daksának is kétnapos szünete van, így remélem, hogy lesz majd időnk együtt dolgozni.

A kétnapos ünnep első napján reggel hét fele olyan bömbölő zene ébreszt a szomszédból, hogy szinte beleremegnek a falak. Megfázással küzdök, és szívesen aludtam volna még. Olyan erővel jön, hogy sokáig azt hiszem, hogy valamelyik közeli iskola bérelt nagyteljesítményű hangfalakat. Idővel más irányból is felhangzik a zene. Mikor kimegyek, látom, hogy az ég tele van papírsárkánnyal, és hogy minden ház lapos tetejéről sárkányt eregetnek felnőttek és gyerekek egyaránt. Reggeli után Dzsajéssel én is felmegyek a tetőre. Dzsajés lánya, Harsruti már rég fent van, és sárkánya messze az égen. Én is próbálkozom, de alig van szél. Ráadásul kicsi a háztető, és villanyvezetékek mennek el felette. Tíz-húsz perc után feladom, és Dzsajés segítségét kérem, de neki sem megy most. Pedig a sárkány feleresztése csak az első lépés lett volna. Utána következhet a küzdelem a többi sárkánnyal. A zsinegünkkel meg kell próbálni elvágni egy másik sárkány zsinegét. Az ilyesmi most szóba sem jön. Dzsajés elmondja, hogy látta, hogy a szomszédék minden nap gyakorolták a sárkányeregetést, és mostanra már nagyon ügyesek. Én a tető kicsiségével küzdöttem, pedig vannak emberek, akik egy helyben állva is a legmagasabbra tudják ereszteni a sárkányt. Vannak persze balesetek is. Tavaly például egy gyermeket megfojtott a zsineg.

Fentről látni, hogy nem intézmények, hanem családok tették ki a hangfalakat a házuk tetejére, és igyekeznek hangerővel túllicitálni a szomszédot. Amennyire gyönyörű a sok sárkány a város felett, annyira őrjítő az egész napos hangzavar. Nehéz így szövegkiadáson dolgozni. Délutánra annyira elfáradok, hogy a sokfajta dübörgés között is sikerül egy kicsit elbóbiskolnom.

India a háztetőről egészen más, mint lentről. A középosztálybeli családok nem az utca, hanem a belső udvar felé élik az életüket, és a tetőről belátni a közeli udvarokba. Az, ami lentről zárt világnak tűnt, innét fentről nagyon is kitárulkozik.

Estefelé fákat öntözök Daksával és Anítával lakóparkbeli új házuk közös kertjében. A füvesebb helyeken dobogunk a lábunkkal, nehogy kígyóra lépjünk. A kert tele lepottyant sárkánnyal. Helyrehozok néhányat, és megint megpróbálok röptetni, de nincs szél. Nem értem, hogy ilyen szélcsendben is hogy lehet a város ege tele sárkánnyal.

Amint besötétedik, kínai lampionok lepik el az eget, és hullócsillagként úsznak felettünk. Ez lélegzetelállító látvány, és még az sem rontja el, hogy mindenfelől tűzijátékozni kezdtek, és a zenét felváltotta a durrogás. Ahogy megyünk haza, úton-útfél lepottyant lampionokat látunk. Egy kigyulladt lampion az út közepe fölött megakadt a villanyvezetékben. Igyekszünk áthaladni alatta, mielőtt lepottyanna.

Az útszéli szabó

 

Az útszéli szabónál megvarrattam néhány dolgot. Harminc rúpiát, azaz százötven forintot kért a tíz-tizenötperces munkáért. Ötvenest akarok neki adni, mert szegény, és jó munkát végzett, de visszautasítja. Végül negyvenben egyezünk ki.

Az Indiában utazó külföldinek általában az az érzése, hogy mindenki pénzt szeretne róla leszedni, és nagyon is várják a borravalót. Különösen igaz ez olyan helyekre, ahol turisták fordulnak meg. Egy-egy ilyen eset aztán emlékeztet rá, hogy mennyire felszínes ez az elképzelés. Indiában nagyobb a szakadék a vásárló és a szolgáltató között, és a vásárló általában rendkívül gyanakvó. A gyanakvás aztán fenntartja ezt a szakadékot, és nem hagyja, hogy észrevegyük az embert abban, aki kiszolgál minket. Egyszer egy buszon egy ember ülőhelyet szorított nekem, mikor beszédbe elegyedtem vele, elmondta, hogy hivatalszolga. Ez olyan munka, ahol mindenki csak parancsolgat neki. Itt a buszon azonban, hála a figyelmességének, én emberként találkoztam vele. Néhány hete Goában volt hasonló élményem. Az irodalmi fesztiválon vettem részt, és a szünetekben libériás inasok szolgálták fel a teát. A családommal a tengerpartra mentünk kirándulni. Mikor egy ideje nem jött a busz, és már riksába akartunk ülni, egy ember elmagyarázta, hogy mindjárt itt van a közvetlen járat, érdemes várni. Egyébként ő is arra megy a társával együtt. Mondja, hogy felismert az irodalmi fesztiválról, ugyanis ők voltak a libériás inasok. Bengálból jöttek, idegenforgalmi technikumot végeztek, de ennél magasabb állásra nem futotta még ebből a képzettségből sem.