Indiai napló 2

Február 16, Allahábád

Allahábádba elsősorban azért jöttem, hogy középhindi szövegproblémákat beszéljek meg Dr. Kisórílállal készülő Thákur, Bádzsind és Álam szövegkiadásaimhoz. Alapos konzultáció nélkül ezeket a munkákat nem tudom közlésre bocsátani. A probléma az, hogy a kéziratos könyvek, melyek ezeknek a költőknek a műveit tartalmazzák, a sok archaizmus és helyesírási bizonytalanság mellett számos hibát és irnoki manipulációt tartalmaznak. A legtöbb problémás esetben nekem is van elképzelésem, és ezeket akarom ellenőrizni. Előfordul azonban, hogy a szöveg annyira romlott, hogy egyedül nem is vagyok képes értelmet kihozni belőle.
A február elsején nyolcvanat betöltött Dr Kisórílál számos szövegkiadása melett szótárat is készített a középhindiben előforduló nehéz szavakból. A nyugdíjas górakhpuri professzor Rámdév Suklán kívül ma már senki sem ismeri hozzá hasonló mélységben a nyelvet.
Ő még találkozott a századelő és a századközép nagy irodalomtörténészeivel, akiknek a műveit én csak könyvekből ismerem. Találkozott két Misrabandhuval, és közelről ismerte az allahábádi Mátápraszád Guptát és a benáreszi Visvanáthpraszád Misrát. Büszkén beszél róla, hogy olyan verseket is tudott értelmezni, amelyeknél az előző generáció nagyjai megakadtak. Beszél egykori osztálytársairól és diákjairól, akik tanszékvezetőként mentek nyugdíjba, pedig az osztályban nagyon is gyengék voltak. Őket „politikusoknak” nevezi.
Kisórílál lakása az egyik legfurcsább, amit Indiban láttam. A forgalmas Nainí bazárban van. Körülbelül másfél méter széles, hátra hosszan benyúló három emelet. A két felső emeletet a könyvtár foglalja el. Az utcára néző fogadószobában egy ide-oda lejtő dívány és egy rozoga szék van. Lent a földön vödrökben tárolt ivó- és mosogatóvíz, ételhordó és gyógyszerek. Idönként itt is megjelenik egy egér. A lakásban nincs íróasztal. Dr. Kisórílál indiai szokás szerint a térdére helyezett irattartó segítségével írogat.
Mikor megérkezek, megfázás gyötri, de másnapra segít neki az oscillococinum és a cé-vitamin.

Egyik nap átjött Nainíbe Dúbédzsí Karéruából. Kisórílál és a hetven felé járó Dúbédzsí jó barátok. Segítenek egymásban élve tartani a régi irodalom szeretetét. Mivel fogyóban a pénzem, ezért mielőtt én is elindulnék az egyetemi vendégházból Nainibe, elmegyek a közeli bankautomatához, de kiirja,hogy nem tud adni. Aztán továbbgyaloglok egy másikhoz. Az nem is működik. Már látom, hogy el fogok késni, de a pénzre szükségem van. Bemegyek a városközpontba, ott talán több automata van. Az emerek iránymutatása szerint ide-oda gyaloglok. Itt-ott találok egy-egy eldugott pénzautómatát, de mindegyik zárva. Néhányuk előtt őr áll kétlövetű puskával. Egy őr elmondja, hogy kifogyott a pénz minden allahábádi autómatából, és most töltik fel őket, várjak egy fél órát. Félek, hogy a fél órából fél nap is lehet, és tovább keresgélek. Végül a kilencedik automata ad pénzt.

A Jamuná túlpartján fekvő Nainíbe a tempó nevű háromkerekű iránytaxival járok. A tempó, amit egyesek „témpúnak, mások vikramának is hívnak, háromkerekű zöld-sárga pöfögő járgány. Bár európai számítás szerint hátul hat, elöl egy utasnak lenne csak benne hely, az indiaiak nem szívesen indulnak el addig, míg nem sikerül tizenegy-tizenkét embert beletömni. Hátul nyolcat, elöl hármat. Megvan a leülés technikája is. Az utasok egyike kissé előbbre, a mellette levő kettő pedig hátrébb ül. Emellett utazik még a tempón kalaúz is, akinek a pénzbegyűjtés mellett az utasszerzés és az útvonal kikiáltása a feladata. A kalauzok időnként szinte megragadják a tiltakozó járókelőt, és betuszkolják a tempóba. Néha nagy ricsajt csapva szinte hajbakapnak a vetélytárs tempó kalauzával egy-egy utas felett. Amíg a kalauz az utasokat hajkurássza, a már bent ülők kiabálva és a tempó oldalát verve próbálják indulásra bírni a sofőrt.
Az egyik tempót tízennégy évesnek tűnő gyereksofőr vezeti. Elmondja, hogy családjának nagy része az Arab Öbölben dolgozik,és néhány hónap múlva ő is oda készül. Miként a taxikat általában Indiában, a tempókat is bérlik a sofőrök, és amíg bizonyos mennyiségű összeg nem gyűlt össze nem hagyhatják abba a napi munkát.
Bár, mint a buszoknak, a tempónak is van megállója, bárhol leintheti őket az utas. Lassú a városi forgalom, könnyen megállnak. Allahábádban viszonylag kevés az autó. A közlekedést a biciklik, motorok és tempók határozzák meg. A vasúti soropónál mint a járművek mindig egyre jobban előremerészkednek, és végül mint két ellenséges hadsereg néznek farkaszzemet egymással. Mikor elment a vonat nagynehezen elcsorognak egymás mellett.
Mivel hindiül beszélek az utasok kérdezgetnek. Mivel nincs kedvem mindig ugyanazokat elmondani magamról, ezért egy-két mondat után visszakérdezek, hogy ők kicsodák és mit csinálnak. Az egyik úton egy Goában dolgozó szakáccsal beszélgetek. Elmondja, hogy mivel Goába sok európai jár, ezért ismeri az ő szokásaikat is. Megjegyzi, hogy az európiak kevés olajjal szeretik az ételt. Én a dolgot a másik oldalról látom. Az indiai szakácsok sokszor a túlzott olajhasználattal terszik szinte élvezhetetlenül nehézzé az ételeket. Valójában a középosztálybeli indiai étkezés a maga túlzott olaj-, fűszer- és cukorfogyasztásával nagyon egészségtelen.

Mostanában tart a sok indiai ünnep egyike, a Mághméla. Szerdán zárva is a bazár emiatt. Kedden elmegyek a Hindi Irodalmi Egyesületbe, a Hindi Száhitja Szammélanba, mert szeretném lefényképezni Álam néhány itt őrzött kéziratos könyvét. Bár a hivatalok nyitva vannak, a könyvtár sötét, és a két könyvtárosnő a bejárati asztalnál tereferél. Mondják, hogy jöjjek hétfőn, mert most a Mághmélá miatt hétfőig szabadság van. A kéziratrészleg felelőse ezért be sem jött.

A Mághmélá egybeesik egy muszlim ünneppel, a Bárá vafáttal, Mohamed születésnapjával. Ezt Nainíben a muszlimok hatalmas felvonulással ünneplik. Nainí minden kerülete hangszórós kocsival, négykerekű gyümölcsárus-kocsikra helyezett, felvirágozott mecsetmakettekkel, tázijákkal, sok-sok zöld zászlóval, és lovasokkal vonul fel. A bazár lakói megjegyzik , hogy nagyobb, mint a korábbiak. Érezni ebben az elfolytott ellenszenvet. A hinduk erődemonstrációnak érzik a nagy felvonulást.

Allahábád tele van nagy, lepusztult polgárházakkal, havélikkel és gyarmati tisztviselőházakkal, „bungallókkal”. A havéli belső udvaros palotaszerűség a sűrűn lakott belvárosban, és a városi előkelőségek és gazdag kereskedők lakhelye volt. Ezzel szemben a bungalló, a „bengáli típusú ház”, a mi fogalmaink szerint nagy kertes családi ház. A bungalló szó, a banglá „bengáli” szó angol-magyarosított változata.