A Mogul Dháká

Febr. 8-9

A formatervező Kháléd megmutatja, hogy olyan éttermet terveztek, ahol nem kell légkondicionálás a melegben sem, ugyanis a kert felől állandóan friss levegő árad be. Arról is beszél, hogy a tálak és csészék formatervezésében japán mintákat követ. A mai embernek jobb kisebb tállal és kevesebb étellel megelégednie, és így nem hízik el. Pénteken délelőtt ő visz el várost nézni. Dhánmandí elit városrész. Az óvárosban ehhez képest keskeny utcák, és erős szagok fogadnak. Először egy teljesen eldugott hindu templomban kötünk ki. A boltíves, festett üveggel díszített, bengáli stílusú templomépület kétszáz éves lehet. Érdekes módon emeletnyi magason van. Talán egy még régebbi templom romjaira épült. Ezt tűnik megerősíteni egy ott a falnak támasztott különleges Siva-szobor. A hagyományos ábrázolásokkal ellentétben a Siva nyakát ékesítő kígyó itt a tizenkét karú Siva kezében van. A templom központi istensége ma már nem Siva, hanem Ráma. A falon a Kálí-imádó bengáli misztikus, Rámakrisna, és két ismeretlen ember képe van. A templomot rendben tartó asszony elmondja, hogy a két számomra ismeretlen kép a fiáé, aki egyetemet végzett, de lemondott a világról, hogy szerzetes legyen, ám végül öngyilkos lett.

Igazi úticélunk azonban a Lálbágh Erőd, melyet a mogul helytartó herceg Ázam Sáh kezdett el építeni, de aztán félbehagyott. Aztán ötven évvel később a nagy építkező helytartó Sáisztá Khán fejeze be. Ez ugyanaz a Sáisztá Khán, akit Sivádzsí Mahárástrában legyőzött. Az erődben a külső falakon kívül nincs semmi erődszerű. Egy mecset, egy nyilvános fogadóterem, fürdő, és egy hatalmas síremlék van benne. A hatalmas terület többi része ma már park. A síremlék állítólag Sáisztá Khán egyik lányának a sírja. A mogul építészet egyik jellemzője, hogy vörös követ csak a nagymogul uralkodó és családja használhatott építkezésre. Bengálban nincs vörös kő. Iszlám Sáh téglával építkezett, és vörösre meszeltette az erődöt. Sáisztá Khán, aki nem tartozott a királyi családhoz, folytatta a vörösre meszelt téglaépületek sorát. Úgy tűnik, hogy Álamgír nagymogul elnézte neki.

Utolsó napomon délelőtt sétálunk egyet a tizenhetedik századi mogul emlékművek között Dhánmandí környékén. Meglátogatunk egy lezárt ídgáhot. Ezt a díszkapuval ellátott, hatalmas udvarral rendelkező mecsetet a muzulmánok a két íd ünnep imájára használják. Az ídgáh név annyit tesz, hogy „íd-udvar”. Több ezer ember elfér benne a közös imára. Ezt a szintén vörösre meszelt íd-udvart 1640-ben építette az akkor helytartó Súdzsá herceg. Súdzsát az indiai történelemből ismerem. Mikor 1656-ban kitört a trónvillongás, és a mogul hercegek egymást kezdték gyilkolni, Súdzsá a Bengállal szomszédos burmai Arakkanba menekült, ahol ismeretlen körülmények között őt is meggyilkolták. Az íd-udvaron kis krikettpályát látunk, de se látogató, se karbantartó nem jelenik meg.

A közelben van egy különleges, hétkupolás mecset. Ezt a bengáli motívumokat is magába foglaló mecsetet megint csak Sáisztá Khán emelte. A hagyományos modul mecseten három kupola van. Egy nagy középen, és mellette két kisebb. Ennek a mecsetnek minden kupolája egyforma. Megvan a három központi kupolája, és emellett a négy sarkán négy további kupola van. Sáisztá Khán ezt is vörösre meszeltette, ugyanúgy, mint a mecset közelében lévő kisebb síremléket, melyet Sáisztá Khán egy másik lányáénak tartanak, és manapság szerelemlakatok vannak rajta. Samia elmondja, hogy Dháká tele van régi női síremlékekkel. A Mogul Birodalomban a Núr Dzsahán részére emelt Tádzs Mahalon kívül azonban viszonylag ritka az ilyesmi. Az összes mogul műemlék sokemeletes házak között fekszik. Nem lehet őket úgy lefényképezni, hogy egyik vagy másik jellegtelen modern épület meg ne jelenjen a háttérben.

Bár Bangladés muszlim ország, ambivalens a viszonya a szintén muzulmán mogul múlthoz. Szobra és emlékműve csak az 1952-es nyelvmozgalomnak, az 1971-es szabadságharcnak van. Ami azelőtt történt, azt nem ünnepli az ország. Valószínűleg túl erős a párhuzam az elnyomásnak érzett pakisztáni uralommal. A Delhi Szultanátus (1206-1526) majd a Mogul Birodalom (1526-1857) uralma idején Bengália egy Nyugat-Indiából kormányzott hatalom egyik keleti tartománya volt. Közvetlenül a birodalmak előtt pedig buddhista és hindu, azaz nem-muszlim  dinasztiák uralták a független Bengáliát. A Szultanátus, és a Mogul birodalom meggyengülése idején azonban kétszer létezett hosszabb ideig muszlim uralom alatt álló független bengáli állam. Érdekes módon Bangladés ezekkel sem fejez ki közeli azonosságot.